Élt egyszer egy ember...
Élt egyszer egy ember, aki kocsmát vezetett és volt egy Pit-bullja, aki a Rex névre hallgatott. A kocsmáros nagyon szerette a kutyáját, de sajnos nagyon idős volt. A kutya 2 héten belül elpusztult. A kutyát elvitte egy állatorvoshoz azzal a céllal, hogy vágja le a fejét. Az állatorvos levágta ugyan, de nem értette miért. A gazdája a levágott fejett elvitte, majd kitömette, és a kocsmája falára akasztotta. A kocsma mindig tele volt vendégekkel. De amikor a kutya fejét kirakta, azóta mindig egyre kevesebb ember járt oda. Majd mindig egyre kevsebb. Majd végül senki nem ment arrafelé. Ugyanis a kutya szellem mindig ott van a kocsma közelében, éjszakákon néha lehet hallani üvöltését, és ha egy ember megközelítette a kocsmát annak megjelent, majd 3 másodperc múlva eltünt. Aki tovább ment valamilyen módon szőrnyet halt.
Fekete rózsa
Élt egyszer egy földműves, feleségével, két lányával.
Egyik nap elment a pékségbe. A virágárus bódéja mellett haladt el, mint mindig. Most is megnézte a kínálatot, mint mindig. Egyszerre megakadt a tekintete. Egy csodaszép fekete rózsa volt, amilyet még sohasem látott. Azonnal kiment a fejéből a pékség: megvette a rózsát.
Otthon a konyhaasztalra tette egy gyönyörű vázába. Az egész családja álmélkodott: a rózsa szinte megbabonázta őket.
Aztán este lefeküdtek aludni. Sűrű, sötét felhők takarták el az eget, süvített a szél. A paraszt felriadt álmából. Különös zajokat hallott. Elhessegetett a fejéből minden rossz gondolatot. Hisz csak a szél rázza az ágakat.
Reggel bement a legkisebb lánya szobájába.
A kislánynak át volt vágva a torka.
Szép, szomorú temetést rendeztek a lánynak. S a gyász kifejezéseként a földműves egy szál fekete rózsát vett az idős nénitől, a virágosbódéban.
Otthon egy fekete abroszra helyezte, az abroszt a konyhaasztalra tette.
Este lefeküdtek aludni. Szép, csendes este volt. A paraszt éjjel megint furcsa neszelket hallott. Reggel bement a nagyobbik lánya szobájába.
A lánynak el volt metszve a torka.
Szép, szomorú temetés. A gyászt egy éjfekete rózsa fejezte ki a konyhaasztalon.
Mikor a gazda reggel felkelt, holtan találta a feleségét maga mellett.
Temetés.
Este egy fekete rózsát tett a gyász jelképeként az éjjeliszekrényre. És egy kést a párnája alá.
Tiszta volt az ég, a telihold fénye besütött az ablakon. A neszekre a paraszt kinyitotta a szemét.
Egy kéz nyúlt ki a rózsából. A kézben egy tőr méretű tövis.
Az ember nem tétovázott: egy mozdulattal levágta a kezet. Velőtrázó sikoly töltötte be a kis szobát. Süket csönd maradt utána.
Reggel az ember a pékség felé tartott. A virágosbódé mellett haladt el, mint mindig.
A virágárusnak hiányzott az egyik keze.
A 8 éves David-et egyedül hagyják otthon a szülei, és azt mondják neki, hogyha fél, akkor csak rakja le a kezét az ágy alá, és ha a kutya megnyalja, akkor nincs semmi baj! David lefekszik, s néhány perc múlva furcsa hangokat hall...Lerakja a kezét, a kutya megnyalja, David megnyugszik. Nemsokára ismét hallja a csörömpölést, lerakja a kezét, a kutya megnyalja. Némiképp megnyugszik, ám most egy kicsit nagyobb zajt hall. Nem bírja tovább, kimegy a szobából. Feloltja a lámpát, elnéz balra. Felsikít! Ott a kutyája a csillárra akasztva, s mögé valószínüleg a kutya vérével felírva: NEM CSAK A KUTYA TUD NYALNI!!!
Rémtörténet
A szobában félhomály uralkodott. A várakozó urak és hölgyek idegesen mocorogtak, fészkelődtek a helyükön. Türelmetlenül várták a hírt. A szoba sötétségét mindössze néhány pislákoló gyertyaszál próbálta szétoszlatni, odakint a távolodó vihar morajlott. Ekkor váratlanul kinyílt az ajtó. Egy sápadt, harminc év körüli fiatalember lépett be rajta. Arcán különös félmosoly. Az urak és hölgyek lélegzetvisszafojtva vártak. A fiatalember töprengőn végigmérte a társaságot, és megszólalt:
- Uraim! Hölgyeim! A gyilkos halott!
Mély, ünnepélyes csengésű hangjának visszhangjaként szakadt fel az összegyűltekből a megkönnyebbülés hangos sóhaja. A fiatalember kivárt néhány másodperces szünetet, majd ismét megszólalt:
- Mélyen tisztelt egybegyűltek! Tartozom önöknek egy vallomással: a gyilkos én vagyok!